Sajtószabadság? Szólásszabadság?

A közelmúlt felkavaró eseménysorozatáról, a Charlie Hebdo szerkesztőségében történtekről és az azt követő eseményekről nem kívánok véleményt nyilvánítani. De gondolom nem csak nekem tűnt fel, hogy a fél világ a szólásszabadság és a sajtószabadság fogalmakkal dobálózott. Kétség kívül, nagyon fontos a sajtószabadság! Meg is kell őrizni, s törekedni kell, hogy megvalósulhasson!

Azt most nem is kérdezem, még költői kérdésként sem, hogy vajon a másik, vagy mások bántása, megbántása, érzelmeik, hitük, történelmi emlékeik… gátlástalan sértése vajon eltűrhető-e vagy megengedhető-e?

Azt viszont igenis kérdezem, sőt kérem, hogy aki tudja, magyarázza meg nekem legyen szíves, hogy egy megjelent cikk elérhetetlenné tétele a sajtószabadság korlátozásának, vagyis cenzúrának tekinthető-e? Mert ha igen, függetlenül a cikk tartalmától (ha már a francia szatírikus hetilap esetében ezt nem firtatjuk) bármilyen tartalmú írást bárki nyugodtan közzé kelle tehessen. Anélkül, hogy bárki ennek az írásnak az eltüntetését, megsemmisítését, visszavonását vagy bármi hasonlót kényszerítene rá. Nem?

Csak azért kérdem mindezt, és ismét kérem, hogy aki tudja, megyarázza el nekem, mert a hvg.hu-n olvastam azt a cikket, vagyis híradást, mi szerint egy másik internetes portálon, a Kuruc.info-n megjelent cikket a bíróság elrendelése alapján hozzáférhetetlenné kell tenni.

Hangsúlyozom, hogy nem kívánok a nevezett portál pártjára sem állni, sem a kérdéses cikkel nem értek egyet. De egy ilyen eltűntetés nem cenzúra? Nem a sajtószabadság megsértése? Rendben, tudom, hogy Magyarországon 2010 óta bűncselekmény a holocaust tagadás. Azért, mert az uszítás lenne. De kérdezem ismét, hogy a francia lap nem uszított, amikor élt a sajtószabadság jogával? Nem ennek az uszításnak, vagy ha úgy tetszik hergelésnek is az eredménye mindaz, ami történt?

Bízom benne, hogy írásom, vagy inkább kérdésfelvetésem nem ütközik senki becsületébe, jó érzésébe, hitébe, elgondolásába, vagy a netán a törvénybe! De remélem, hogy a sajtószabadság eme rövid írásnak is kijár!

FRISSÍTÉS:

Szinte sejtettem, hogy ilysmi vége lenne, ha valaki a Charlie Hebdo és általában a nyugati társadalom elfogadott elgondolása s még inkább álláspontja ellen tenne. A nagy nyugat bebizonyította, hogy mégsem korlátlan a sajtó- és szólásszabadság! Az alábbi képre (vagy ide) kattintva olvasható az a cikk, mely leírja, hogy egy 16 éves nantesi fiatal fiú a Charlie Hebdo eszközét használva ironizált az eseményeken. Sokan szerették volna, hogy ne tegye…

Charly Hebdo vs Charlie Hebdo

Hogy tetszik a szabads.ws?

És ez a bejegyzés tetszett?

Tudsz angolul? Ezzel a teszttel tutira kiderül!

svájci tájkép - rajzSokan küzdenek a nyelvvizsgák, s úgy általában az idegen nyelvtudás megszerzésével. Te mondjuk tusz angolul? Ha úgy gondolod, hogy igen, itt az ideje, hogy próbára tedd magad! Ha ezeket a nyelvtörőket el tudod mondani, még a Rigó utca sem fog ki rajtad!

 

KEZDŐKNEK:

Három boszorkány Swatch órákat néz. Melyik boszorkány melyik Swatch órát nézi?

Three witches watch three Swatch watches. Which witch watch which Swatch watch?

HALADÓKNAK:

Három nemileg átváltoztatott boszorkány három Swatch óra gombját nézi. Melyik nemileg átváltoztatott boszorkány melyik Swatch óra gombját nézi?

Three switched witches watch three Swatch watch switches. Which switched witch watch which Swatch watch switch?

PROFIKNAK:

Három svájci boszorkány ribanc, kik nemileg átváltoztatottak szeretnének lenni, svájci Swatch óra gombokat nézegetnének. Melyik svájci boszi ribanc, mely nemileg át szeretne változni, melyik svájci Swatch óra gombját nézné?

Three swiss witch-bitches, which wished to be switched swiss witch-bitches, wish to watch three swiss Swatch watch switches. Which swiss witch-bitch which wished to be a switched  swiss witch-bitch, wished to watch which swiss Swatch watch switch?

 

Hogy tetszik a szabads.ws?

És ez a bejegyzés tetszett?

Gondolatolvasó kütyü?

Talán sokan láttátok a Terminátor című filmet. Vagy mondhatnám a Mátrix trilógiát is. És általában a nem túl fényes jövőt festő elgondolásokat. És láttunk már olyat, hogy egy-egy sci-fi filmben látott kütyüt a valóságban is megvalósítottak. Például a Star Trek sorozatból a kis “szappantartó” amivel midnenfélét meg tudtak oldani, és még beszélgetni is tudtak, tipikusan a mai okostelefonokhoz hasonlít. Lehetséges gondolatolvasó szerkezetet létrehozni? Nagyon úgy tűnik!

gondolatolvasásA minap olvastam egy cikket az sg.hu-n. És mi tagadás, én nem csak a jó oldalát láttam meg az elgdondolásnak. Tarthattok kissé paranoiásnak, vagy gondolhatjátok, hogy ez már összeesküvés elmélet szerű. De nem vagyok “konteós”.

Miről van szó?

Lényegében arról van szó, hogy kutatók azon dolgoznak, hogy a belső hangba belehallgathassanak. Ez az a hang, amit akkor hallunk, ha egy szöveget magunkban olvasunk. Akár ennek a cikknek az olvasása közben is!

Mire lenne használható?

A kutatók elgondolása szerint a fogyatékkal élők, különösen a némák életét könnyíthetné meg egy olyan készülék, amellyel ki lehetne olvasni az emberek gondolatát. Tény, hogy van benne fantázia, és biztosan lehetne jó célra is használni. De mi van, ha rossz kezekbe kerül? És erre is folyamatosan láthatjuk a példákat.

Milyen veszélyt rejthet?

Nem tudom, hogy szükséges-e írnom, de nem csak a kihallgatások során lehetne használni egy ilyen készüléket! Ha rablók, vagy terroristák kezére kerülne, akkor beláthatatlan károkat okozhatnának! Nem beszélve a személyiségi jogokról és a magánéletről!

Egy másik eshetőség lehetne még az is, hogy mi van akkor, ha egy (akkorra sokkal fejlettebb) gépi vagyis mesterséges intelligencia kezdni el használni az ilyen berendezéseket? A cikk elején nem véletlenül emlegetett Terminátor című film lehet, hogy nem is annyira a képzelet lesz, mint azt gondoltuk vagy reméltük. Hiszen nagyon is egyenlőtlen lenne a küzdelem, ha a gép tudná, hogy mire gondolunk, de mi nem tudnánk, hogy a gép mit tervez.

Csak egy halk  költői kérdés, hogy vajon ezeket a készülékeket valóban most tervezik elkészíteni, vagy valamely titkos laboratóriumban már el is készült egy jól használható változat?

Minden esetre szép, nyugodt napokat kívánok nektek!

 

Hogy tetszik a szabads.ws?

És ez a bejegyzés tetszett?

Webkamerából cabriót

Van egy srác Kanadában, bizonyos Kyle MacDonald, aki azt az őrült tervet vette a fejébe, hogy a piros gemkapcsát elcseréli egy házra. Persze nem egy az egyben, hanem minőségi cserék során keresztül. Vagyis amije éppen van, azt valami nagyobbra, értékesebbre cserélné. És nem is ez az ötlet az igazán őrült dolog, hanem az, hogy egy év alatt sikerült is! Akkor nézzük meg, hogy hogy is megy ez a földnek ezen a tekén!

Bár a fentiekből is kiderül, hogy nem az én ötletem volt eredetileg, de gondoltam kipróbálom, hogy működne ez a cserebere mifelénk. Nekem megoldott a lakhatásom, de szívesen szert tennék egy cabrióra. No nem egy vadi új Porsche 911 a cél (megjegyzem nem fogom visszautasítani!), de fontos, hogy használható állapotú legyen. Vagyis megfelelő műszaki állapotban, és megfelelő iratokkal.

Arra is gondoltam, hogy ne egy olyan csekély értékű dologgal kezdjem, mint egy gemkapocs. Magyarországon és a magyarul beszélők között talán gyorsabban elindulhat a cserebere, ha valami értékesebbel kezdjük. Ezért a laptop vásárlást követően használaton kívül került webkamerámat szemeltem ki:

cserélhető Trust webkamera

Ez egy Trust gyártmányú webkamera, kihúzható USB-s kábellel. Álló helyzetben vagy keskenyebb monitorra akasztva is használható, a fókusz pedig állítható rajta.

Ne feledd, valami nagyobb, vagy értékesebb dologra cserélném! Ha szeretnél valamit felajánlani elcserélésre, akkor írj hozzászólást ide a cikkhez, vagy írhatsz emailt is.

Egyébként, ha a cikket akkor olvasod, amikor a webkamerát már elcseréltem, ide fogom helyezni az új dolog leírását:

IDE

Hogy tetszik a szabads.ws?

És ez a bejegyzés tetszett?

Tanulságos történet

Szeretem a tanulságos történeteket. A megtörtént eseményeken alapuló filmeket. Szeretem azokat az írásokat, üzeneteket, amelyeknek mondanivalója van, amelyek gondolkodásra késztetnek. Az alábbiakban egy lelkészkollégám írását szeretném megosztani veletek. Nagyon tanulságos történet. Elgondolkodtató, s talán életet vagy legalábbis látásmódot változtató!

A gazdag, milliárdos férfi nagy izgalommal lépett be az autószalon fotocellás ajtaján, ahol a tervezőmérnök személyesen várta. Végre elkészült az, amire mindig is vágyott: egy teljesen személyre szabott luxusautó, a legkorszerűbb extrákkal.
– A slusszkulcsért jöttem! – mondta köszönés helyett a férfi.
– Jó napot – válaszolt a mérnök – arra gondoltam, hogy mielőtt beül a vadonatúj autójába, beszélgethetnénk néhány alapvető, de fontos dologról a kocsival kapcsolatban.
– Én nem beszélgetni akarok, hanem vezetni az autómat. Hol a kulcs? – kérdezte türelmetlenül a férfi.
– Szívesen átadom a kulcsot, de ha nem akarja meghallgatni a fontos információimat az autójáról, akkor a legjobb, ha néhány kilométeren át elkísérem, hogy megismerkedjen az újításokkal. – így a mérnök.
– Hogyisne! A maga kocsija ez, vagy az enyém?! – csattant fel idegesen a férfi – nem fogom sétakocsikázásra elvinni.
– Ahogy gondolja, – válaszolt a mérnök tudomásul véve az ügyfél akaratosságát – de ha már így áll a helyzet, akkor hadd adjam oda írásban azt a tájékoztatót, amelyet a mérnöki stábbal állítottunk össze, és amelyben felhívjuk a figyelmet az újításokra és az esetleges veszélyekre.
A gazdag fiatalember kikapta a mérnök kezéből a füzetet, majd immár ingerülten kérdezte meg:
– Végre megkaphatnám a kulcsot?
– Igen, parancsoljon. – válaszolta a mérnök, és átnyújtotta az autó kulcsát, ami egy modern, chipes kártya volt. – Esetleg segítsek beindítani?
– Nem szükséges – felelte gúnyosan a kocsi tulajdonosa, és a következő pillanatban a kezelési útmutatót beledobta az első kukába, majd bepattant a kocsiba és elhajtott.
A tervezőmérnök néhány perc múlva még utána telefonált, de hiába, mindannyiszor kinyomta, nem vette fel.
Sportautó karambolA fiatalember aznap csak egy pár kilométert tudott megtenni a kocsijával. Először magától beindult az ablaktörlő, és nem tudta leállítani, aztán a számítógépes vezérlés vette át a kormányzást és egy teljesen más úti cél felé indult el – és amikor zavarában megnyomott néhány gombot a műszerfalon, kigyulladt három piros lámpa, amiről nem tudta, hogy mit jelentenek, a kocsi felgyorsult 180 km/h-ra, majd hirtelen fékezett, végül pörgések közepette egy árokban kötött ki.
A férfi bosszúsan kiabálta a körülötte gyülekező emberek gyűrűjében, miközben kikászálódott az összetört kocsiból:
– Még ma feljelentem ezt a mérnököt, meg akart ölni! Milyen tragacsot rakott össze nekem!

Sokszor mi emberek olyanok vagyunk mint ez az újdonsült autótulajdonos. Isten adott nekünk egy csodálatos dolgot, az életünket. De ahhoz, hogy jól éljünk, meg kell hallgatnunk az Ő tanácsait és útmutatásait. Sokszor ezt elmulasztjuk, mert nincs időnk, mert türelmetlenek vagyunk, mert nem érdekel minket – mi csak élni akarjuk az életet! Aztán amikor bekövetkezik a baj, akkor vádoljuk Őt: Miért ilyen rossz az életem? Miért tette ezt velem? Miért ilyen kegyetlen és igazságtalan az Isten?

Ne felejtsd el kikérni a “tervezőmérnök” tanácsát!

Bodnár Máté református lelkipásztor írása

 

Hogy tetszik a szabads.ws?

És ez a bejegyzés tetszett?

Szlovák rendszámok

Nem csak külföldi utazások során, hanem országhatáron belül is találkozhatunk különböző külföldi rendszámú gépjárművekkel. Míg Magyarországon nem lehet kideríteni egy rendszám alapján, hogy az ország melyik részéből érkezett az adott autó, ez egyes külföldi országok esetében nem így van. A szlovák rendszámok például elárulják, hogy honnan is érkezett a “viselőjük”.

A szlovák rendszámok az AA 123 BB formátumot követik, melyből az első két betű jelöli a járást  (okres), a számok sorban követik egymást, a betűk pedig abc sorrendben ugranak egyet tovább, ha az előző számsor betelt, vagyis kiadták a 999-et is. Ekkor tehát az AA utána az AB sorozat következik ismét 001-től.

Szlovák rendszám

Az alábbi lista és térkép pedig segít eligazodni a járások sokaságában illetve, ha szlovák rendszámok alapján szeretnénk megtudni, hogy melyik járásból érkezett az adott autó.

(Zárójelben a szlovák név szerepel.)

  • BA, BL – Pozsony (Bratislava)
  • BB, BC – Besztercebánya (Banská Bystrica)
  • BJ – Bártfa (Bardejov)
  • BN – Bán (Banovce nad Bebravou)
  • BR – Breznóbánya (Brezno)
  • BS – Selmecbánya (Banská Štiavnica)
  • BY – Nagybiccse (Bytča)
  • CA – Csaca (Čadca)
  • DK – Alsókubin (Dolný Kubín)
  • DS – Dunaszerdahely (Dunajská Streda)
  • DT – Gyetva (Detva)
  • GA – Galánta (Galanta)
  • GL – Gölnicbánya (Gelnica)
  • HC – Galgóc (Hlohovec)
  • HE – Homonna (Humenné)
  • IL – Illava (Ilava)
  • KA – Korpona (Krupina)
  • KE, KI – Kassa (Košice)
  • KK – Késmárk (Kežmarok)
  • KM – Kiszucaújhely (Kysucké Nové Mesto)
  • KN – Komárom (Komárno)
  • KS – Kassa-vidék (Košice okolie)
  • LC – Losonc (Lučenec)
  • LE – Lőcse (Levoča)
  • LM – Liptószentmiklós (Liptovský Mikuláš)
  • LV – Léva (Levice)
  • MA – Malacka (Malacky)
  • MI – Nagymihály (Michalovce)
  • ML – Mezőlaborc (Medzilaborce)
  • MT – Turócszentmárton (Martin)
  • MY – Miava (Myjava)
  • NR, NI – Nyitra (Nitra)
  • NM – Vágújhely (Nové Mesto nad Váhom)
  • NO – Námesztó (Námestovo)
  • NZ – Érsekújvár (Nové Zámky)
  • PE – Simony (Partizánske)
  • PB – Vágbeszterce (Považská Bystrica)
  • PD – Privigye (Prievidza)
  • PK – Bazin (Pezinok)
  • PN – Pöstyén (Piešťany)
  • PO, PV – Eperjes (Prešov)
  • PP – Poprád (Poprad)
  • PT – Poltár (Poltár)
  • PU – Puhó (Púchov)
  • RA – Nagyrőce (Revúca)
  • RK – Rózsahegy (Ružomberok)
  • RS – Rimaszombat (Rimavská Sobota)
  • RV – Rozsnyó (Rožňava)
  • SA – Vágsellye (Šaľa)
  • SB – Kisszeben (Sabinov)
  • SC – Szenc (Senec)
  • SE – Szenice (Senica)
  • SI – Szakolca (Skalica)
  • SK – Felsővízköz (Svidník)
  • SL – Ólubló (Stará Ľubovňa)
  • SN – Igló (Spišská Nová Ves)
  • SO – Szobránc (Sobrance)
  • SP – Sztropkó (Stropkov)
  • SV – Szinna (Snina)
  • TN, TC – Trencsén (Trenčín)
  • TO – Nagytapolcsány (Topoľčany)
  • TR – Stubnyafürdő (Turčianske Teplice)
  • TS – Turdossin (Tvrdošín)
  • TT, TA – Nagyszombat (Trnava)
  • TV – Tőketerebes (Trebišov)
  • VK – Nagykürtös (Veľký Krtíš)
  • VT – Varannó (Vranov nad Topľou)
  • ZA, ZI – Zsolna (Žilina)
  • ZC – Zsarnóca (Žarnovica)
  • ZH – Garamszentkereszt (Žiar nad Hronom)
  • ZM – Aranyosmarót (Zlaté Moravce)
  • ZV – Zólyom (Zvolen)

Ezen a térképen pedig földrajzilag is láthatjuk a járások elhelyezkedését:

szlovák járások rendszám kódjai

 A térkép és a járások kódjainak listájának forrása a Wikipédia.

Hogy tetszik a szabads.ws?

És ez a bejegyzés tetszett?

Nyári élménymorzsák

Augusztus huszadikán tulajdonképpen véget ér a nyár. Hol korábban, hol 1-2 nap csúszással, de lényegében véve, eddig tart a jó idő; és huszadika után már vészesen közeleg az évnyitó időpontja is. Tehát a mai nap éppen megfelelő arra, hogy a nyári élményeket, érzéseket kicsit végiggondoljam. Íme a nyári élmények.

Az egyik meghatározó kirándulás az a németországi kiruccanás volt, amikor egy hetet töltöttem Augsburgban (meg egy napot Münchenben). Rögtön az első – egyébként eléggé esős – este a német barátommal egy közeli helyre mentünk el egy korsó sört meginni. A hely egy kis mozi kávézója, ahol még egy laza vacsorát is lehetett volna rendelni. Az igazi érdekesség azonban a hely neve: Liliom.
Liliom Kino Cafe Bar Biergarten
Több se kellett, a pincérkisasszonytól rögtön elkezdtem utána érdeklődni, hogy mit is jelent ez a Liliom, és miért ez a hely neve? Bár ő maga nem tudta, de megígérte, hogy a kollégájától megtudakolja a dolgot. Nem semmi válasz érkezett. A moziban a Liliom című film volt az első, amit levetítettek. Még egy kis írásos ismertetőt is hozott a pincérünk:
Liliom Kino Cafe Bar Biergarten
Sok egyéb szép és érdekes dolgot, helyet láthattam Bajorországban, s nem utolsó sorban legálisan vezethettem 212 Km/h sebességgel a méltán híres német autópályán. Jó hely, nincsenek kátyúk sem (de a forgalmi dugók, az autópályán levő torlódások nem hiányoznának itthon), de ha nem muszáj, én nem élnék kint életvitel szerűen. Valahogy érzi az ember, hogy nem otthon van. A légkör, az emberek, az egész mindenség. Szép, szép, de én itthon érzem igazán jól magam.
A másik jó hét pedig nem is igazából szabadság volt, hanem munka a javából. Balatonfenyvesen, a református hittanos táborban voltam csoportvezetője 10 általános iskolás fiúnak. A „nagyobbik felével” nem sok gond volt, a többiekkel meg valahogy csak kibírtuk a hét végéig. De az mégsem szabadság, amikor minden fél percben azt számolod a Balatonban, hogy 2, 4, 6, 8, 10… 2, 4, 6, 8, 10… 2, 4, 6, 8, 9!? Hol a tizedik?
A csoportvezető társakkal azonban jókat tudtunk beszélgetni a takarodókat követően. Kár lett volna kihagyni. Remélem jövőre is találkozunk!
Végül pedig a családdal is sikeredett egy szűk hetet közösen lenni, beszélgetni, egymásnak örülni. Minden bizonnyal sokak szerint lehetett volna még szebb, még jobb, még drágább, még messzibb… én csak azt kívánom, hogy mindenkinek legalább ilyen jó nyara legyen mindig. Remélem a ti pihenésetek is jól telt és újult erővel tudunk nekivágni az új tanévnek.

Hogy tetszik a szabads.ws?

És ez a bejegyzés tetszett?

Levélszekrény ürítés, de mikor?

Ha egy kicsit is figyel az ember, érdekes dolgokat találhat. Ilyen volt legutóbb a kuka felirata. Most pedig egy érdekes dilemma tárult elém az egyik postán.

Azzal ugye nincs probléma, ha nem azonnal kerül feldolgozásra a feladott leveled, de talán jó volna tudni, hogy mikor is kerül a postai dolgozók kezébe. Ezen a helyen, a megadott információk alapján biztosan nem derül ki, hogy mikor ürül a levélszekrény! Vagy valaki tud jobb megoldást?

Levélszekrény ürítése óránként

Hogy tetszik a szabads.ws?

És ez a bejegyzés tetszett?

10 dolog az életben, amire megtanít Noé Bárkája

  1. Ne késd le a hajót
  2. Emlékezz, mind ugyanabban a hajóban vagyunk!
  3. Tervezz előre! Akkor sem esett az eső, amikor Noé megépítette a Bárkáját.
  4. Tartsd jó kondiban magad. Mikor 60 éves leszel, lehet valaki felkér egy nagy dologra.
  5. Ne törődj a kritikákkal. Csak csináld meg a munkát, amit meg kell csinálni.
  6. A jövődet építsd magasra.
  7. A biztonságod érdekében mindig párban utazz.
  8. A sebesség nem mindig számít. A csiga és a párduc is ugyanabban a hajóban van.
  9. Ha stresszes vagy, lebegj kicsit.
  10. Emlékezz: a Bárkát amatőrök, a Titanicot pedig profik építették!

 

Hogy tetszik a szabads.ws?

És ez a bejegyzés tetszett?